Üdvözöllek a Klubban... kezdõdik a második félidõ ( Te is kabbe )
Ma a bíró és a partjelzők közös megegyezéssel elfújták a félidőt. Hat ezt is megéltük.
Sajnálatos módon jelen helyzetben épp csak ez az a dolog amit el lehet mondani a dologról. Nem igazan kellemes így venni a félidőt.. bar pragmatikusan nem állunk meg ( nagyon ) vesztesre.
De nyerésre sem.
Ez itt maga az élet játéka, ami mindig hoz meglepetéseket. Mindig új és új dolgok vannak és lesznek és valahogy mindig újra kell tudni kezdeni.
Ez maga a Phoenix madár életre-halálra. Minden pusztulás fájdalmas és minden ujja születés meg fájdalmasabb. Aztán jön ( majd ) talán egy hosszabb rövidebb ideig tartó szárnyalás. A phoenix madár repülése.
De meddig baszdmeg?
Nem tudom. Illetve majd egyszer lesz egy pillanat amikor mar nem fogom tudni újra kezdeni.
Kérdezhetnéd akkor majd mi lesz?!
Semmi. Akkor majd ki kell szállni. Tartani meg néhány jó bulit vagy barmit és kiszállni.
Villach kérdezte tőlem a napokban, hogy hát nem tartok bulit?
- Hát nem.
- De miért?
- Mert nincs mit ünnepelni. Elérni a félidőt ( így ) nem érdem, nem eredmény , csak egy állapot.
Meg aztán.. Ahogy közeledett a félidő megfogalmazódott bennem egy egyszerű szabály.
Nem megyünk olyan buliba ahol több a pasi mint a nõ.
Mert hogy minek?!
Az első félidő kb. két harmadáig szinte mindent megtettem hogy a testet amiben élek elpusztítsam. Mázlista vagyok mert bar a test lázadt, ezen igyekezetemet sárga lapokkal honorálta csak, s piros lapot meg nem kaptam.
Hiszen élek. Szeretek veszelyesen élni. Nem féltem soha a haláltól.
2008 -ban leraktam a cigit.
2009 óta nem iszom alkoholt.
Ahogy egyre közelebb kerültünk a félidőhöz egyre fontosabb lett mindaz ami azelőtt soha.
Futok, sokat. Edzek sokat.
Néha megkérdezem:
- Minek?! - tudom hogy sokszor pótcselekvés… hogy teljen az idő.
DE.
Gondolkodom. Sokat. Na ez lehet karos, de ez mar nem fog megváltozni. LoL.
Nem kell szám vetést tartani, ti. nincs miért,. Tudjuk mi volt, s nem tudjuk mi lesz.
Talán egy ideig beállt - ott a Hold sötétebbik oldalán - és úgy tűnt révbe értem. Volt egy jó állásom, egy szép és fiatal barátnőm és elég pénzem, hogy éljek rendesen.
S ahogy ez lenni szokott egyik reggel arra ébredtem, hogy ez már mind nincs.
Szinte óramű pontossággal a félidő előtt bekaptam két gólt.
Ahogy elmúlt az Északi Tengeri karrier úgy elmúlt Lili is. Ebben a pozícióban talált a bíró sípjele, a félidő. Talán nagyon nagyon akartam mind a kettőt, ahogy ez lenni szokott…
Pedig szép játék volt, sok szép akcióval és persze iszonyú sérülésekkel.
Ohh igen a nők, akik a szabálytalan és néha tán szabályos szereléseikkel iszonyú károkat okoztak.
Nekem ..es talan maguknak is. ( Sajnalom ) Kívül és belül.
A legnagyobb kar talán, ahogy itt találtam magam - egyedül.
Ebből megyünk most neki a második félidőnek.
Nem tartozom senkihez és semmihez, nincs senkim és semmim. A lóvé nem számít, egyszer majd ez is elfogy. Bar van jelentősége, de boldogságot nem hozhatja meg. Ahhoz más kell.
- Tartozni valakihez? - kérdezné Marvin.
- Ennyire kell neked egy társ?! - csattan fel Milla a háttérből közben..
Talán, de nem minden áron. A ribancok és a (hü)je-nõk kíméljenek. Annál jobb a 2 JRT. Azok legalább majd meg akkor is fognak szeretni ha mar más nem. Ha pedig elegem van belőlük csak kirakom Őket, ōk ott is boldogok, ha nem is annyira mint az ágyamban.
Van valami groteszk és szörnyű abban, hogy a legszebb - legfigyelmesebb ajándékot pont DFH-tol kaptam - tegnap. Tőle akit annyira szerettem és aki tudva és tudatlanul annyi sokat tett azért hogy ennyire egyedül krosszoljam át a felező vonalat. S aki a legtöbbet is tette értem az életben.
Közben..
Van valami groteszk és egyben szörnyű hogy éjfél után 2 perccel Millától kaptam a legszebb köszöntőt, akit szinten elveszítettem és xxxx xxxxx ( Milla keresere a reszt cenzuraztam ) . Valahol ez a két nõ ott bolyong egy -egy pályán, soha nem kerültek ki igazan az én naprendszeremből.. Néha tan láthatatlanul meg mindig keresztezik egymás pályáját is, ahogy ez történt a múltban is…
Nem tudom lesz-e meg, nem tudom kapok-e meg esélyt hogy majd szerethessek valakit és hogy szeressen valaki.
( Nem egy internetet magát hirdető agya ment agy sérült picsa.. No thanks. )
Nem tudom lehet-e azt az állapotot hosszú ideig akarni, bírni, tűrni elfogadni hogy az élet dzsungelét egyedül járod.
Nekem kell hogy megfoghassam valakinek a kezet.
Nekem kell hogy tehessek valakiért önzetlenül, nem gondolva jövőre és a következményekre.
Nekem kell hogy szeressenek.
Talán..még nem adtam fel.
Egy ennyire mozgalmas első félidő után talán talán megfontoltabb játékra lenne szükség?
Nem megy. Nincs kicsit terhes és nincs jó angol érzelem mentes,. lagymatag langyos víz se.
A Phoenix madárnak égnie kell. Nagy lánggal, fényesen, perszelően forrón.
Nekem ez az életem.
Meg akkor is ha néha hamuvá porladok és kínok kínjai között éledek újra.
Nekem ez az életem. S most épp h a m u fázis van, rohadjon meg, majd bele rokkanok.
Major (c)
No comments:
Post a Comment